Bizony sokan keresnek manapság minél olcsóbb okostelefonokat. Egyesek számára ezek a telefonok csupán eszközök, melyek a mindennapi szükségleteket kielégítik, és ezért nincs szükségük 300.000 forintos iPhone-ra. Az igazán olcsó okostelefonok világa azonban…
Playstation VR egy újfajta videojáték élményért
A Sony Computer Entertainment csapata már rengetegféle konzollal és játékkal örvendeztette meg a közönséget, akiknek az évek során egyre jobb és jobb játékélményben lehetett részük. Ezen az úton a Playstation VR egy…
Többféle telefonnal is kompatibilis a vezetéknélküli töltő
A telefonok, okoseszközök piaca folyamatos fejlődésen megy keresztül, minden gyártó igyekszik kifejleszteni a legoptimálisabb megoldásokat, hogy népszerűbb legyen a termékük. A vezetéknélküli töltő kitalálása is ennek érdekében történt. Hiszen minél inkább elterjed…
Adapterrel rögzíthető kerékpár gyerekülés előre
Óriási élmény egy kisgyermeknek, amikor a bringa elején ülve fedezheti fel az őt körülvevő tájat. A kerékpár gyerekülés előre éppen ezt a célt szolgálja, azonban egy valamiről semmiképp sem szabad megfeledkeznünk, amikor…
Argép TV vásárlás praktikusan
Ha viszonylag gyorsan végig szeretnénk, hogy milyen tévék körül választhatunk egy adott büdzsé keretében, akkor az Árgép remek választás, hiszen több különböző helyről is kilistázza, hogy egy adott árkategóriában mely gyártó termékei…
Televízió vásárlás: milyet érdemes venni?
A tévézés manapság is az egyik leggyakoribb elfoglaltságnak számít hazánkban, hiszen rendkívül kényelmes és kellemes kikapcsolódást biztosít egy hosszadalmas munkanap után vagy egy pihenéssel töltendő hétvégén. A kérdés azokban sokakban felmerül: milyen…
Mit tud a felkapott LG robotporszívó?
A Xiaomi MI robotporszívó-család legújabb tagja korszerű, rengeteg funkcióval rendelkezik és még jól is néz ki. Természetesen a Xiaomi Roborock produktumról van szó, arról a szerkezetről, amit a tulajdonosok és a hozzáértők…
Olcsó PC kész konfigurációban vagy házilag építve?
Az olcsó PC-k alatt manapság azokat a gépeket értjük, melyeket főleg irodai célokra használunk, mint például Office programok futtatása (Word, Powerpoint, Excel, SAP rendszerek, stb). Ezek a gépek általában viszonylag olcsók szoktak…
A dual sim okostelefonok nagy előnyei
Sok cég felismerte, hogy kifizetődő számukra és a felhasználók számára is, ha készülékeiket dual sim-es kivitelben forgalmazzák. Az üzletemberek és vállalkozók, akik sokat utaznak, sokat telefonálnak, és jó eséllyel külföldi előfizetéssel is…
Szigorú a büdzsé? Olcsó használt telefonok! De hol és mennyiért?
A használt termékek vásárlása már jó ideje nagy biznisz, hiszen olcsóbban juthatunk hozzá az adott termékekhez a bolti árhoz képest. A használt termékek vásárlásának azonban megvannak a következő hátrányai: rejtett hibák, esztétikai…
Saját PC összerakása vagy inkább kész konfiguráció?
Sokaknak okoz dilemmát, hogy kész konfigurációt rendeljenek, vagy inkább alkatrészenként, saját maguk tervezzék meg az adott PC-t. Mindkét lehetőségnek vannak ugyanis előnyei és hátrányai. A kész konfiguráció vásárlása tulajdonképpen azoknak ideális, akiknek…
A sikerdíjas vagy a havidíjas keresőoptimalizálás éri meg?
Azok a személyek, akik valóban értenek a SEO-hoz, nem szoktak sikerdíjas optimalizálást vállalni, és ennek megvannak az egyértelmű okai. Ehelyett sokkal előnyösebb a havidíjas keresőoptimalizálás. Ekkor a megrendelő bármelyik pillanatban úgy dönthet,…
Ahol kedvező az igazgyöngy ár
Amikor egy férfi eldönti, hogy megkéri a szerelmének a kezét, akkor fontos tudnia bizonyos dolgokat. Első helyen van a gyűrűméret, amit fontos tudni ahhoz, hogy az úriember a megfeelő gyűrűt vegye meg…
Számítógép javítás otthon?
A modern számítógépek viszonylag bombabiztosnak számítanak, tehát a megfelelő kezelés mellett viszonylag ritkán romlanak el az alkatrészek jellegéből adódóan. A potenciális meghibásodások mindig a mozgó alkatrészekkel rendelkező egységek esetében történhetnek, ilyen például…
Hangtalanul suhanó elektromos kerékpár
Nem kell tekerni és üzemanyagot sem kell bele tölteni, mégis két keréken száguldozik a városok utcáin. Mi az? A találós kérdésre elektromos kerékpár a helyes válasz. A hangtalan és gazdaságos közlekedési eszközt…
Ezért döntsön az Alföldi mosdó mellett
A tökéletes paraméterekkel rendelkező szaniterek megtalálása nem tartozik az egyszerű feladatok közé, hiszen általában egyszerre több elvárásnak is eleget kell tenniük. Az Alföldi mosdó nem hiába vált az egyik legkeresettebb termékké az…
Állítsunk össze gamer PC-t olcsón!
Ha van egy kis szabadidőnk, melyet számítógépes játékok játszásával szeretnénk eltölteni, de még nincs hozzá megfelelő gépünk, akkor érdemes minél előbb hozzálátni a gamer PC megépítésének. Ha a PC olcsón szempont, akkor…
Az üzemanyag pisztoly működési elve
Rengeteg cégnek rendkívül nagy az üzemanyag igénye, ami annak tudható be, hogy áruszállítmányozással vagy személyszállítással foglalkozik, esetleg olyan tevékenységet folytat, ahol sok a gépi munka. Az ilyen jellegű vállalatok üzemanyag megtakarítás révén…
Melyik a legolcsóbb okostelefon?
Ha a legolcsóbb okostelefont keressük manapság, akkor bizony elég érdekes részeire tévedhetünk az okostelefon piacnak. Soha nem hallott márkák filléres készülékei között válogathatunk majd, melyek élettartama és használhatósága erősen kérdéses lesz. A…